Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A kormányokon átnyúló, bár közben sokat változó közmunkaprogramok világosan mutatják, hogy több százezer honfitársunknak tartósan nem tud az ország jövedelemszerző elfoglaltságot adni.
„A kormányokon átnyúló, bár közben sokat változó közmunkaprogramok világosan mutatják, hogy több százezer honfitársunknak tartósan nem tud az ország jövedelemszerző elfoglaltságot adni.
A közmunka folytatása túlnyomó többségüknek a következő közmunka. A »versenyszférában« nem ott és nem olyan állások jönnek létre, amelyeket ők betölthetnének. Azok, akik képesek külföldön megtalálni a boldogulásukat, már »kitántorogtak«, csak ezúttal nem Amerikába, hanem többnyire Európa nyugati felébe.
Meglepő, hogy a kormány most keresi a pénzt és a munkát a »kétszázezreknek« az év végig, hiszen pontosan tudnia kellett, hogy téli–tavaszi munka és okulás után az ebben részt vevők túlnyomó többségének ugyanúgy nem lesz állása, mint korábban.
Ez nem az a tündérmese, ahol megjelenik fehér lovon a szőke herceg, és varázsütésre értelmes és tartós munkát kínál.”